„Minden koncertemre úgy készülök, mintha az első vagy az utolsó lenne"
Bogányi Gergely
„Olyan nyitott operaházat szeretnék, ahol az előadások kérdéseket tesznek fel."
Kovalik Balázs
„Hagytuk, hogy dolgok felszínre kerüljenek és megszülessenek.”
Frenák Pál
„A Fidelio az iránytűm a zene rengetegében.”
Borbély Mihály
„Az adott kor, állapot, zene vagy a velem szemben álló emberek inspirálnak.”
Ladányi Andrea

Fidelio Színházi Est: Szabadesés

A következő Fidelio Színházi Est programjában a Bárka Színház októberi bemutatója, Michael West darabja szerepel.

Amikor már nem bírja hallgatni, hogy mi mindent mondanak róla, amikor már nem bírja, hogy nem tud védekezni a fejében egymást kergető emlékek ellen, amikor már nem visel el több szeretetlenséget, fájdalmat és önmarcangolást, amikor már az utolsó szál is elszakadni látszik. Akkor összeszedi minden erejét, egybegyűjt minden élniakarást és jót, összeszedi iszonyatos nagy erejét, amilyen csak a sorsát értő és attól rettegő, de azt legyőzni kész embernek van - és megmozdítja a lábujját. Reméljük, lesz éppen valaki a kórteremben, hogy észrevegye.

Michael West darabját Várady Zsuzsa fordította. Az előadás szereplői Kálid Artúr, Kardos Róbert, Varga Anikó, Szoták Andrea és Ilyés Róbert. A látvány tervezői Kovalcsik Anikó, Tölli Judit és Omodi Gábor, a zeneszerző Dinyés Dániel. Az előadás rendezője Göttinger Pál.

December 20. 19:00 - Bárka Színház