„Minden koncertemre úgy készülök, mintha az első vagy az utolsó lenne"
Bogányi Gergely
„Olyan nyitott operaházat szeretnék, ahol az előadások kérdéseket tesznek fel."
Kovalik Balázs
„Hagytuk, hogy dolgok felszínre kerüljenek és megszülessenek.”
Frenák Pál
„A Fidelio az iránytűm a zene rengetegében.”
Borbély Mihály
„Az adott kor, állapot, zene vagy a velem szemben álló emberek inspirálnak.”
Ladányi Andrea

Hang-adó

2006. október 29-én a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterme adott otthont a Jeunesses Musicales és a Fidelio Média jótékonysági rendezvényének, amelynek keretében a fiatal magyar hangszeres előadók legjobbjai, Fenyő László, Kelemen Barnabás, Kokas Katalin, Zempléni Szabolcs és Zsoldos Bálint adtak közös koncertet a Danubia Szimfonikus Zenekar közreműködésével, Hamar Zsolt vezényletével.

A hangverseny egyedülálló volt abban a tekintetben, hogy a fiatal magyar muzsikusgeneráció kimagasló egyéniségeit addig még soha nem hallhatta a közönség egyazon koncerten. A valóságban ugyanakkor két koncertről volt szó: az esti hangversenyt megelőzően délután is elhangzott ugyanaz a műsor, csakhogy akkor halmozottan hátrányos helyzetű, illetve fogyatékkal élő gyermekek ültek a nézőtéren. Az esti koncertre jegyet vásárlók tudatában lehettek annak, hogy minden egyes megváltott jeggyel egyúttal egy gyermek zenéhez jutását is megváltják. Ugyanezen a napon délelőtt 10 órától a "Cifra Palota" keretében számos integrált, készségfejlesztő és zenével kapcsolatos programot is terveztünk ugyanezen gyerekek számára.